A magyarországi szerzetesrendek által alapított iskolákról, azok támogatásáról, illetve a kommunista hatalom által ellehetetlenített egyházi oktatási intézményekről is beszéltek az előadók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Vallás- és Társadalomkutató Intézete (VTKI), illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontja által közösen szervezett konferencián április 17-én az NKE-n.
„Nemhogy ki kell hagyni a vallások és az egyházak szerepét a társadalmi kérdések vizsgálatából, épp ellenkezőleg: nem érthetjük meg ezeket a folyamatokat a vallási aspektusok említése és vizsgálata nélkül” – jelentette ki köszöntőjében Török Bernát. Az NKE EJKK főigazgatója felidézte: a kutatóközpontot öt évvel ezelőtt hozta létre az NKE azzal a céllal, hogy a magyar közszolgálatiság működése szempontjából fontos témákról – geopolitika, politikaelmélet, eszmetörténet, információs társadalom, történettudomány – szervezett formában folytassanak kutatásokat. Kiemelte: az említett témák között az egyik közös pont a vallás, ezért három évvel ezelőtt megalakult az EJKK Vallás- és Társadalomkutató Intézete. Tévesnek nevezte a vallások társadalmi szerepének csökkentését, mert véleménye szerint épp a szekularizáció révén tudjuk biztosítani azt, hogy mindenki a maga vallása szerint vegyen részt a társadalmi folyamatokban.
Komplex módon kell a fenntarthatóságról beszélni, amelyben megjelennek a gazdasági és a karizmatikus szempontok, illetve az egyéni tulajdonságok is, nem csupán az anyagiak – idézte a piarista rend Mexikóban megtartott Egyetemes Káptalanján elhangzottakat Zsódi Viktor. A Piarista Rend magyarországi tartományfőnöke úgy fogalmazott: arra kaptunk meghívást, hogy a fenntarthatóság szempontjából értelmezzük az idők jeleit, amelyekben megjelenik az isteni gondviselés is.
Az Academia Istropolitana, vagyis a Vitéz János által kezdeményezett, de Mátyás király nevében 1465-ben alapított és két évvel később Pozsonyban négy karral megnyílt egyetem finanszírozásáról Kálnoki-Gyöngyössy Márton régész, történész beszélt. Az RTK Rendészetelméleti és -történeti Tanszékének egyetemi docense egyebek mellett kitért Vitéz János és Mátyás király egyre romló viszonyára, amelynek következtében az uralkodó egy idő után már nem támogatta az Academia működését. A tanárok összetételéről elmondta, hogy a teológiai és a bölcsészkaron külföldiek, míg a jogi karon – ha volt ilyen – csak magyarok oktattak. Kiemelte, hogy az oktatók nem úgy kaptak fizetést, mint ma, hanem egyházi javadalmakat kellett szerezniük, és akinek nem volt ilyenje, távozott.
„Az egyházi iskolák államosítását a magyar oktatásügy máig nem heverte ki” – jelentette ki Horváth Attila a katolikus iskolák 1945 és 1990 közötti kálváriájáról tartott előadásában. Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője felidézte, hogy a legnagyobb vallásüldözést a kommunizmus hajtotta végre. Beszélt Lenin és Sztálin egyházi iskolák elleni hadjáratairól, és arról, hogy az elkobzott templomokban ateista múzeumokat rendeztek be. A magyarországi helyzetről elmondta: 1945-től Rákosiék elképzelése az volt, hogy 4-5 éven belül felszámolják az egyházakat és két generáción belül a vallásosságot is. Ennek érdekében elvették az egyházi birtokokat, eltörölték az ünnepeiket és megszüntették az egyesületeiket is.
Horváth Attila példaként említette a pócspetri koncepciós pert, amelyben elítélték a helyi plébánost, aki a vádak szerint arra uszította a falu lakosságát, hogy ölje meg a helyi rendőrt. Kitért Mindszenty József hercegprímás perére is, kiemelve, hogy akkorra már gyakorlatilag a teljes magyar egyházi felsővezetés letartóztatás alatt áll, vagy börtönben volt. Beszélt arról, hogy mindössze két bencés, két piarista és két ferences fiúgimnázium, illetve két lányiskola maradhatott egyházi fenntartásban, amelyekbe összesen 640 diák járhatott. Kitért ugyanakkor arra, hogy még a matematika oktatást is a propaganda hatotta át, amit az egyházi iskolák oktatói énekkarok, színjátszó- és sportkörök, vagyis minél szélesebb körű tudás átadásával próbáltak ellensúlyozni.
A kora újkori magyar főnemesség végrendeletiről Peres Zsuzsanna, az ÁNTK Állam- és Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense beszélt. A kegyes célú hagyományról (pia causa legatum) szólva elmondta: 1848 előtt nem voltak nagy számban végrendeletek az ősiség miatt, szinte mindenki végrendelkezett, akinek volt vagyona. Kifejtette: a mohácsi csata után a főnemesség tagjai – függetlenül attól, hogy katolikusok, vagy protestánsok – nagyon vallásosak voltak, és a jótékonykodást kötelességtudatból végzett jó keresztényi cselekedetnek tartották.
A 18. századi magyar piarista diákotthonok (konviktusok ) történetéről Szekér Barnabás, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának levéltárosa számolt be. Elmondta, hogy a magyarországi rendházak kezdetben a lengyelekhez, majd a németekhez tartoztak, és csak 1721-ben lett önálló a magyar rendtartomány, ami azóta is fennáll. Kiemelte, hogy minden rendház mellett volt egy négy, vagy hatosztályos gimnázium, ahol főként számtant, írást és magyar nyelvet tanítottak. A rendházakhoz templomok is tartoztak, ahol felnőttek lelki gondozásával is foglalkoztak – tette hozzá.
„A vallás hosszú évezredeken keresztül nemcsak felhajtó ereje volt a békétlenségnek, hanem a háborúk csillapítója is” – fogalmazott előadásában Ujházi Lóránd, a VTKI vezetője. A Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont titkára kifejtette: a fenntarthatóság kapcsolódik a közjóhoz, amit a vallásoknak közösen kell előmozdítani, ezért működik együtt az NKE és a PPKE is. Példaként mások mellett Assisi Szent Ferencet, a ferences rend alapítóját említette, aki már a maga korában is sokat tett a fenntarthatóságért és a békért, de beszélt Ferenc pápa fenntarthatósággal kapcsolatos nyilatkozatairól is.
A konferencia második és harmadik szekciójában a jelenlevők előadásokat hallgathattak meg egyebek mellett a bencés és a domonkos rendek iskoláiról, a pesti piarista kollégium építéséről, vagy arról, hogy a premontrei rendi oktatásában milyen szerepet játszott a fenntarthatóság.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes