Kereszténység és társadalom, kereszténység és politika

Kereszténység és társadalom, kereszténység és politika
 

A kutatás célja annak az összetett viszonynak a felderítése, amely a keresztény gondolkodás és a modernség társadalmi-politikai elvei között áll fenn. Miközben ezt a viszonyt a korábban számos szerző írta le úgy, mint a "vallási" és a "világi" közötti ellentétet, mára világossá vált, hogy (1) a kereszténység igen nehezen tekinthető általában a "vallások" bármiféle prototípusának; (2) története során a kereszténység legalább annyira volt "evilági", adott esetben társadalmi vagy politikai  gondolatrendszer, mint amennyire "túlvilági"; (3) és épp emiatt döntő szerepet játszott olyan modern erkölcsi, társadalmi és politikai fogalmak kialakításában, mint az egyéni szabadság, az emberi méltóság, az emberi jogok, a jogállam, a hatalmi ágak elválasztása vagy a demokrácia; ami egyben azt is jelenti, hogy a nyugati államok jelenlegi elveinek átvitele más kultúrákra legalábbis problematikus. A projekt célja elsősorban az említett fogalmak keresztény eredetének tisztázása, a modern társadalmak morális alapjainak felderítése, "az állam felemelkedése mint a szekularizáció folyamata" Böckenförde-féle tételének elemzése, illetve mindezek behelyezése egy olyan kontextusba, amely tekintetbe veszi a politikaelmélet és a nemzetközi kapcsolatok elméletének olyan tényezőit is, mint a "moralizmus" vagy "idealizmus" és a "politikai realizmus" megkülönböztetése.

 

A projekt résztvevői:
Darabos Ádám
Jancsó András